„A társasjáték, mint eszköz a segítő munkában”
2021. 11. 23.

A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ nagy hangsúlyt fektet munkatársai folyamatos képzésére, készségeik, képességeik, kompetenciáik fejlesztésére.

November 17. és 19. között, 15 szakemberünk, egy magas színvonalú szakmai műhely keretében nyerhetett bepillantást a játékpedagógiába, „A társasjáték, mint eszköz a segítő munkában” című továbbképzés keretében.

A képzési program célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék a társasjáték pszichológiai/szociálpszichológiai és pedagógiai alapelveit, fejlesztő hatását, és alkalmazását elsajátítsák, majd mindennapi segítő munkájukban alkalmazzák.

A képzés elméleti alapokat is adott, ugyanakkor kifejezetten gyakorlatorientált volt, így számos új eszközt ismertetett meg szakembereinkkel, melyeket beépíthetnek a csoportmunkába.

Köszönjük a trénerek – Révayné Balázs Boglárka és Molnár Ádám – „játékvezetését”, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

 

A további képek ITT tekintheti meg.